Pogány Zoltán - Szürke szivárványban

Pogány Zoltán

Szürke szivárványban

...szürke szivárványnak látlak
már csak
borús, fényvesztett reggelek közt
vérderes ősz
omlik ránk, komor, vak

talán jobb is így mint még volt
rég' holt
vidámsággal vágyni az éjben
mindég ébren
álmodni álmokat

megjön a félt kompromisszum
circum-
dederunt sejlik felém tőled
- fásult nőmnek
mért téged kaptalak?! -

úgy félem: mért szürkülsz hozzám
rossz szám
tűnő csókot forraszt csak szádra
( híg dalárda
bennem rég nem honol...! )

örökké már ezért sírok:
mily sok
szívet adtál; legjobban az fáj,
hogy megbocsát
szürke szivárványod...