Fridli Zoltán - Megszületett a hit, remény és szeretet; - Nagányos karácsony

Fridli Zoltán

Megszületett a hit, remény és szeretet

Fagyos, kemény, barátságtalan ez a tél,
Kihunyt a Nap, sápadt arcú Hold kél,
Csillagok is vacognak a sötét égen,
Ilyen hidegben született egy gyermek régen.
 
Megszületett a hit, remény és szeretet!
Mindenki kaphat ezekből egy szeletet,
Mert aki született, mindezt elhozta nekünk,
Ha sírunk, ha nevetünk, Ő ott lesz velünk.

Jászolban született, réges-régen,
Fényes csillag jelezte jöttét az égen.
Egy szót lehelne ajkam, tisztát, fehéret, szépet,
Nem vagyok méltó rá, kimondanám, de úgy éget.

A szó, egy név, könnyed, akár a lehulló fehér-liliom szirma,
Vagy talán, mint egy belülről fakadó áhítatos ima,
Egy név, messziről dobbanó mennyi zene,
Szelíd, nyugtató, szinte narkotikum a szeme.

Távolból, s mégis oly közelről dobbanó csöndes jel,
Messzire, hegyen-völgyön, az égen is túlra ér fel.
Kisded sírása, mennyei zene, eme hangjegyet öleljétek
Mert ebben a dalban íródik az élet, lélekből a bűnt töröljétek.

*

Magányos karácsony

 
Fehér, könnyű varázslat hull az égből,
Mindenki lázban ég a közelgő ünneptől.
Csak magam vagyok kissé láztalan,
Gyakran gondolok arra, ki társtalan.
Ki a szent ünnepet egyedül tölti,
Fával-ha jut-, magányosan ünnepli.
Hallom öreg gondolatai léptét a friss havon,
Szívének halk sikolyát, mi siklik szélszánon.
Még pár éjszaka és itt van karácsony,
Nem fér el lelkem, az ég túl alacsony!
Míg nekem van s jut, másnak semmi és senki,
Ha csak egy jó szót, egy tál ételt adna mindenki..
Hisz az idő múlik, mi is megöregszünk,
Az is megeshet, hogy egyedül leszünk,
S sóhajunk száll a fagyos széllel,
Beszélgetünk majd lehullott falevéllel.
Fázunk, csendben sírunk, de nem vádolunk,
Mert az angyalok, nem feledkeznek meg rólunk.