Fridli Zoltán - Új szív kellene

Fridli Zoltán

Új szív kellene

Összeomlott lelkem pár sorát adnám ha kéritek.
Meghaltam belül, gyász ismét- értitek?
Kortyolom a valóságot, keserűn, mindig feketén,
Nyomom sem marad, elvész a föld mélyén.
Gyengülő ujjaim közt tollam a remegő,
Vele bánat írja halálos tusáját, nagy erő.
Némán álmodom, nyirkos föld ami majd eltakar,
Az élet mi fájdalmam írta meg, már semmit nem akar.
Néma visszhang zörömböl szürke állományomban!
Bűnös lennék? S bűnöm kimondhatatlan?
Álmatlan éjszakák, szétcsúszott nappalok,
Elég! Észérvek egyre csak vádoltok.
Máshol szeretnék lenni, ott ahol nincsenek harcok,
Ahonnan nem menekülnek sírva az angyalok!
Szerettem önfeledten,- ez lenne a bűnöm?
Akkor bűnös vagyok, bűnös,

ki a csillagot is lehozta volna az égről,
Ki nem félt érezni és kimondani, ki nem félt a messzeségtől.
Nem, nem maradhatok így rothadón a fájdalomtól,
Új helyet követelek magamnak csak magamtól!
Lehet, a cipőmön nem csupáncsak új por lesz,
Hanem igazából van helyem, új kor lesz!
Legyen új, legyen az enyém, legyen harmat friss,
Nem szúrhat akkor már a rózsatövis.
Ám új szív kellene, hát adjatok másik szívet,
Ami szabad, nyugodt, boldog és úgy szeret!