Fridli Zoltán
Én leszek
Én leszek fölötted a
fény,
Egy, másoknak láthatatlan lény.
Csodás hajadnak rendkívüli csillogást adok,
Gyengéden végig simogatva, ott maradok.
Vajon érezni fogsz?
Tűz gyöngye leszek,
Másnak nem, csak neked létezek.
Hisz oly hidegek a kezek,
Óvatosan felmelegítelek.
Vajon észleled-e, hogy az én tüzem?
S leszek szó, fülednek szelíd, kedves,
Mások hallásának nem érdemes.
Súgó, búgó, olykor érces,
De számodra mindenképp rokonszenves.
Vajon fűszál sóhajában meghallasz-e?
Leszek egymagam minden, az egész,
Szó, ami néma, de érthető, s lágyan merész,
Emlék, s friss levegő, a lélek részegítő, mézét pergető méhész,
S az édes búsöröm a testeden átremegő, vágyra kész.
Csak lásd, halld, érezd, amit más nem, ameddig csak élek, s élsz!
Egy, másoknak láthatatlan lény.
Csodás hajadnak rendkívüli csillogást adok,
Gyengéden végig simogatva, ott maradok.
Vajon érezni fogsz?
Tűz gyöngye leszek,
Másnak nem, csak neked létezek.
Hisz oly hidegek a kezek,
Óvatosan felmelegítelek.
Vajon észleled-e, hogy az én tüzem?
S leszek szó, fülednek szelíd, kedves,
Mások hallásának nem érdemes.
Súgó, búgó, olykor érces,
De számodra mindenképp rokonszenves.
Vajon fűszál sóhajában meghallasz-e?
Leszek egymagam minden, az egész,
Szó, ami néma, de érthető, s lágyan merész,
Emlék, s friss levegő, a lélek részegítő, mézét pergető méhész,
S az édes búsöröm a testeden átremegő, vágyra kész.
Csak lásd, halld, érezd, amit más nem, ameddig csak élek, s élsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése