Fridli Zoltán - Örökké

Fridli Zoltán

Örökké

Gyere, ülj kedves mellém, az ágyam szélére,
Had panaszkodjam kicsit, állítsam fájdalmam élére,
Ölelj, kérlek, szoríts magadhoz kedvesen,
Had sírjam utoljára jól ki magam csendesen,
Hogy elmondjam, számos a szenvedés,
S mennyire nehéz, jön már a számvetés.

Szólnod sem kell, csak ölelj szerető öledre,
Üljünk ott ketten, mintha ez így tartana örökre.
S ha majd mennem kell, mert kell, elköszönök,
Félreállok, közben könnyeimmel küszködök,
Múltad leszek, mert jövőd, az már nem lehetek,
Ne felejts el gondolni rám, hisz tudod, hogy szeretek.

Gondolj szeretetemre, ha meg kell világítani az utad,
És hagyd, had szikrázzon, az majd feltölti lélek kutad.
Tudom, nem szeretsz, már rég nem úgy szeretsz,
Meglehet, hogy titokban, lopva ki is nevetsz,
De akkor is rózsa lennék, ha annak vagy virága,
S hogy védjelek, kesztyű, ha szúr az ága.

De látod? Szíved óráján lejárt az én időm,
Szemem beesett, könnytől vörös, s lett ezernyi redőm,
Elfogadom sorsom, kesergek, de nem háborgok,
Csak remélem, benned ártó nyomot, emléket nem hagyok,
Utolsó gondolattal mit is mondhatnék, vigyázzanak Rád az angyalok,
Rád, míg csak vagyok, hálás szívvel, nagy szeretettel gondolok.