Fridli Zoltán
Szeretetnek édes
lángja …
Kicsi fehérre meszelt
szoba,
Benne egy pár, s a foszló remény.
Az asztalon gyertya, még lobog a lángja,
Még ég, de lassan csonkig ér a szára,
S eltűnik a lángnyelv, kialszik a tűz.
Fejem lehajtva, könnyes szemmel elbúcsúzom,
Az időm, az időm régebben lejárt,
Elgyengültem, többre már nincs erőm.
Elmegyek, a sóhajom messzire száll,
Olykor megállok egy emlékezésre,
S azt, fájó szívvel megyek tovább.
Visszanézek az útról a messzeségbe.
Hé, van nálam egy gyertya, új,
Hatalmas, vakítóan hófehér!
Nyújtanám, ha van tüzed számára,
Had legyen tündökletes fényem,
S a kicsi fehérre meszelt szobát,
Had töltse be ismét a jóérzés,
A szeretetnek édes lángja,
S örök fényt adón, világítson, lobogjon,
Lángoljon szívünkben eme képletes gyertya lángja.
Benne egy pár, s a foszló remény.
Az asztalon gyertya, még lobog a lángja,
Még ég, de lassan csonkig ér a szára,
S eltűnik a lángnyelv, kialszik a tűz.
Fejem lehajtva, könnyes szemmel elbúcsúzom,
Az időm, az időm régebben lejárt,
Elgyengültem, többre már nincs erőm.
Elmegyek, a sóhajom messzire száll,
Olykor megállok egy emlékezésre,
S azt, fájó szívvel megyek tovább.
Visszanézek az útról a messzeségbe.
Hé, van nálam egy gyertya, új,
Hatalmas, vakítóan hófehér!
Nyújtanám, ha van tüzed számára,
Had legyen tündökletes fényem,
S a kicsi fehérre meszelt szobát,
Had töltse be ismét a jóérzés,
A szeretetnek édes lángja,
S örök fényt adón, világítson, lobogjon,
Lángoljon szívünkben eme képletes gyertya lángja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése