Pogány Zoltán - Éjfél

Pogány Zoltán

Éjfél...

...éjfél van már, másnap, csaknem,
s búgol halkan Drága, csak nem
álom lopja kedvedet?
én visszabúgom: Meglehet!
majd gömbölyödöm álmosan
de esti, forró ajkad ér
fülemhez Drága, csak egy mért
csókot adj! - reszket hangod,
és úgy látom pitypalangot
virít szemed, míg megmérem
Jó volt? - kérdem, csak-álmosan
Jó...jó! - szád málnaként cuppan,
s érzem, tested megremeg
Kérek még...! - búgsz; és ébredek
álomvágyam már nem dacol,
s ni, kivirrad a szobában
Ó... még... jaj! - sikoltozásban
fénnyé ég minden álom
Nem bírok - szólok, s te, párom,
galambként fölémbe rebbensz
s munkál kezed Újjá gyúrom
mindened! - ám alig hallom,
mert gyúl a tűz Arrh...egek!
omlik rám völgy, domb, húshegyek...
Álmos vagy még? - zsongod halkan
Igen, újra... - mondom csuklón,
mikor végleg és elhalón
már a vágy álomért szól
benned is Drága, már alszol?
érzem inkább, mint kérdezed,
s ernyedtségem már nem tagad
Igen... - válaszolnám, ha vad
fáradtság nem húzna... lám,
álomkapuk túloldalán,
éjfél rég volt; de lesz ma új...!