Pogány Zoltán
Válasz-válasz
(Kasza Márton Lajosnak)
Nyár magánya... ősz az, barátom, ősz.
Levélhullás talánya a lelken,
s telten szépül az elveszett emlékekben
a felhő, a langy mocsárba hullott
szépcseppű, sujtott ember-parti gőz...
Arcvonások... sekély jó, vagy a mély?
A vásott, évgyűrűs fércelések,
mint a kések, árjai a feledésnek,
számolatlan bárdjai a mának...
mint talált halálnak a szenvedély.
Feledés... csak mi volt, feledhető.
Lehet egy és százmilliárd e kép,
de szép, ha művészin játszották szerepét
a létnek, miben egynek része volt -
s ha folt is, de mindig emberkedő.
Tér és idő... só csak a könny, ha fél,
ki fűszerező szívvel oszt mosolyt -
s bár elfolyt a folyó, mi habzó árja volt,
nála büszkeség s hála ott tetőz,
hol nyárt az ősz, s az őszt győzi a tél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése