Pogány Zoltán
Évezredes óda
Évezredek óta csak
erre készülök:
felgyújtani neked az ég csillagait,
a tejútig érjek, majd onnan repülök
ha csatázni készülnek fénylő álmaid
megütközni a végtelen fényhadával,
onnan repülök, lobogtasson magával
tűzokádó napod,
várni a percet, mikor megrögzött vágyam
enyhülést talál öled hűs parazsában,
felszáll, ékes szárnyak tollazatát öltve
ébreszti a mennyet, lássa, amint veled
költözöm végtelen vidámságözönbe,
s bőszen belém sütnek sosem múló jegyet
táncoló angyalok,
szilaj mód, ha kéred, vagy lágy szenvedéllyel
vágyom ágyad ráncaihoz gyűrni magam,
így lesni folyton, csökönyös remegéssel,
mikor simítod ki önmagad általam,
mikor a vágy rezzenését koronázza,
miként lelkünk tiarája testünk násza,
szilaj forrongásod,
folyammá vágyom gyűjteni sós könnyeid,
ha örömkönnyek ők, s nem ontják gyöngyeit
léted háborgó, viharvert folyásának,
örömforrásait gyűjteni össze még
boldogságunk kis tavának, mert talán agg
szívemben csak így ringhat végső nyughelyén
egyetlen szerelmed.
felgyújtani neked az ég csillagait,
a tejútig érjek, majd onnan repülök
ha csatázni készülnek fénylő álmaid
megütközni a végtelen fényhadával,
onnan repülök, lobogtasson magával
tűzokádó napod,
várni a percet, mikor megrögzött vágyam
enyhülést talál öled hűs parazsában,
felszáll, ékes szárnyak tollazatát öltve
ébreszti a mennyet, lássa, amint veled
költözöm végtelen vidámságözönbe,
s bőszen belém sütnek sosem múló jegyet
táncoló angyalok,
szilaj mód, ha kéred, vagy lágy szenvedéllyel
vágyom ágyad ráncaihoz gyűrni magam,
így lesni folyton, csökönyös remegéssel,
mikor simítod ki önmagad általam,
mikor a vágy rezzenését koronázza,
miként lelkünk tiarája testünk násza,
szilaj forrongásod,
folyammá vágyom gyűjteni sós könnyeid,
ha örömkönnyek ők, s nem ontják gyöngyeit
léted háborgó, viharvert folyásának,
örömforrásait gyűjteni össze még
boldogságunk kis tavának, mert talán agg
szívemben csak így ringhat végső nyughelyén
egyetlen szerelmed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése