Pogány Zoltán - Vallomás, levél, képek

Pogány Zoltán

Vallomás, levél, képek

Úgy ég a lelkem, mint eddig soha.
Minden sorod, jaj, édes-mostoha.
Szaggató-hegesztő életet adó.
Gondolatom íve érted hajlandó.
Felelet: vallomás, levél, képek...
Minden szócska egy felelet-képlet:
kozmosznyi őserő és atomnyi vágy
sziklakemény álom és valóság, lágy.
Vallani, hogy tudsz, ehhez égni kell!
Minden némaság téridőt lehel.
Megszárít akkor, ha víz az életem;
édes cseppet ad, ha szikkadt énekem.
Csoda és semmi - ennyi csak a lét?
Minden kis betűm ezt bontja feléd,
sarkallat egy csend és döngés száz sikoly:
összes kis pillanattal könnyed elfoly -
Fejemben sírként szarkofág a szó,
Minden éj-nappal gyönyört lopkodó.
Hajnal, vagy este, Nap, vagy csillagos Hold;
egyedül Te vagy...: a lesz, a van, a volt...
Ajkamhoz ötvöz aranyserlegül
Minden anyag a mindenség mögül,
itókám véred: hűs, pezsgős vacsorám,
plazmacsepped síró szívemben sirám.
Szökevény kínod, halk zokogásod,
Minden búd tép, s jaj! halvány kollázs ott,
hol színekkel kéne dúlni a nyárnak.
Valós mindenemmel csak téged várlak...
Hogy éj jön? Fekete rusnya szárnnyal?
Minden árnyat egy izzó fény árnyal!
Titánok bűnhődése új istent szül...
fájó gyászból új, friss násznép szervezül!
Úgyis megtalálsz, ballagva, csendben,
Minden hiányodtól megviselten.
Majd sírunk. Nevetve végzetünk halmán;
összefonódva, megmaradva árván.