Pogány Zoltán
Remény arcodon
Az élet, úgy véltem, illatos manna,
folytonos, hömpölygő, tisztító mézfolyó:
s a döbbenet viasz; fanyar és vádoló,
mert élnem kell - csókodtól elszakadva;
azt hittem mindenem megtisztult lassan,
mint áldott holttesten a hantolt anyaföld,
de már tudom, rám nem föld tisztasága ölt
áldást, csak ajkad – csak azt csókolhassam!
Hirdettem a vágyak tisztító végzetét;
s lám, még anyám hű, bűnoldó szíve se véd,
így, hogy már fedd az élet vak hatalma:
elhullok, mint éretlen, zöld vadalma...
sorsom magja meddő - én, dohos őrlemény -
csak csókod, ajkad még a lehető remény.
folytonos, hömpölygő, tisztító mézfolyó:
s a döbbenet viasz; fanyar és vádoló,
mert élnem kell - csókodtól elszakadva;
azt hittem mindenem megtisztult lassan,
mint áldott holttesten a hantolt anyaföld,
de már tudom, rám nem föld tisztasága ölt
áldást, csak ajkad – csak azt csókolhassam!
Hirdettem a vágyak tisztító végzetét;
s lám, még anyám hű, bűnoldó szíve se véd,
így, hogy már fedd az élet vak hatalma:
elhullok, mint éretlen, zöld vadalma...
sorsom magja meddő - én, dohos őrlemény -
csak csókod, ajkad még a lehető remény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése