Pataki Glica - Csókolom Ilka néni /részlet/

Pataki Glica

Csókolom Ilka néni 

/részlet/

http://www.youtube.com/watch?v=yk5b-8kX-iM   

... Évek óta forgolódik bennem egy gondolat, meg kellene írni…
Tudatosan keresem az első szót, amivel el tudom indítani a történet áramlását. Türelmesen visszaidézem a múlt eseményeit, hol a legmegfelelőbb pillanat, ahová be tudok lépni és elmesélni a szívet szorongató tragédiát. Van-e az életnek igazsága? Tettem föl magamnak a kérdést, amikor a hegyek felé kanyargó úton ballagtam és a hátamra vettem az ébredő Napot.
Hideg, hűvös szél zúgatja a magában aszalódott tölgyfa leveleket. Lassan színeződik az ég kékje odafent. Még egy hónapot bevárunk és a mezei pacsirta elődalolja a zöldszínű tavaszt a kökény bokrokon. Rózsaszín virág kelyheket nyitnak a mandula fák és zümmögő hangon dalolni kezd az öreg hárs a Kereszt oldalán. Jézus testét mély lila orgonavirágok öltöztetik föl, fehér fátylat ölt a vadkörtefa. A húsos som sárga pamacsokat rakosgat magára reggeltől -estig. Újra éled a Természet, szépséges tündöklés, szerelmesen dalol a fenyőrigó a Disznós-domb oltalmában. Ám ebben a tavaszban nem lesz ott Tibi testi valósága, csak az emlékezet tudja fel idézni, hogy Ő is létezett, járt itt.

... Déli irányból kapaszkodva megmásztam a Világos oldalt, hogy megnézzem virágot nyitott- e a fekete kökörcsin. Húsvét van, ilyenkor virít a törpenőszirom, és előkerül a leánykökörcsin. Itt- ott a tavaszi napfényben meglibben a citromlepke. Elsőként kezdi meg a repülését, akár februárban is találkozhatunk vele. Olyan, mint egy lepketündér.
Bármennyire is igyekszem jól gazdálkodni az erőmmel még is alaposan elfáradok mire a szürke sziklákhoz fölérek. Leülök a kabátomra, és csendesen peregnek a könnyeim. Egyre homályosabban látom az alattam meghúzódó meseszép tájat. Ez egy olyan tavasz amiben még nem volt részem. Előző év őszén a doktornő nyakon csípte a rákomat és kidarabolta a testemből. Az altatásból fölébredve az első kérdésem az volt hogy: - jövő héten mehetek a hegyre? – igen mehet. Jóízű nevetéssel kisérve jött a válasz. Majd szép lassan a múló hetekkel mindent megértettem…
A műtét után ez az első tavaszom, amiben felügyelet nélkül járkálok. Tibi jut eszembe. Őt nem lehetett megmenteni. Az ő távozásáról nem írtak újságcikket, nem mondta be a tv a tragikus halálát. Mi egyszerű kisemberek szűk családi körben távozunk, talán néhány kollega eljön és nem hisz a szemének és a fülének amikor hallja a barna földet dübörögni a koporsótetőn. Mintha ez lenne az utolsó bekopogás a távozónak, hogy jöjjön ki, most még lehet…
Sokszor hallottam, hogy minden ember egyenlő. Én ezt nem láttam, tapasztaltam eddigi életem során. Különböző képen élünk, küszködünk, és a halálba vezető út is ˝érdekesen˝ van kirakva. Egyetlen közös pont létezik az emberek életében, hogy a halál szobáján mindenkinek át kell haladni, ám üres kézzel! Ott megszűnik az ember szabta szabály, értékrend. A mozdulatlan semmi közepébe érünk, majd minden lélek egyé lesz!
Ezért háborúzunk, vesszük el a másét, fosztjuk meg erejétől, akaratától, hitétől. Elvesszük erőszakkal, hogy mi is elveszítsük, mert ahová megyünk oda teljesen fölösleges...