B. Huszta Irén - Tél kívül-belül

B. Huszta Irén

Tél-kívül-belül

Behintette a tél friss hóval a tájat,
Fehérlik az öröm, s kéklik a búbánat:
Hósipka, zúzmara, jégpáncél a tócsa…
Kékesen ömlik a napfény a folyóra.

Gyermeki boldogság tiszta hóban járni!
Kacagó gyermekek szaladnak szánkázni,
Hóba fekve, kézzel, angyalkát játszani,
Hólabdával egymást sikongva dobálni.

E megtisztult télben elhagyatva járok,
Ha magamba nézek, kék bánatot látok.
Keresek egy kezet, keresek egy hangot,
Keresem a reményt, s belső tisztaságot.

Tovább araszolok - bensőmet kutatva,
S egyszerre sárgás fény ömlik az arcomra.
Kinézek magamból a habos világra:
Mosolygó szemekbe, kipirult arcokba!

A nap sárga fénye, mosolyok melege,
Boldogság kacaja, gyermekek öröme –
Nem vagyok egyedül - és nem reménytelen!
Egy kéz megérinti most kinyújtott kezem.

Bandukolok tovább, hóban, napsütésben,
De már nem kék bánat üldögél lelkemben:
Hófehér tisztaság, sárgás, meleg fényben,
Gyermekkacagástól hangos, havas téren.