Hollósy Tóth Klára
Október
Reszket a kert sárga
pongyolában,
gyér fény figyel
lombsátrak ezüstjén,
az ég fehér
sugárragyogásban,
olyan, mintha lennénk
senkiföldjén.
Babrál a szél
lombkontyok bogában,
búbánat tör fel
minden idegén,
lelassulás a lét
áramában,
borong a lét fájdalma
küszöbén.
Ráül a tájra a
rozsda-sárga,
a bűnbánón borongó
messzi ég,
a távolon néma csend
csodája
pihenni vágyó, néma
őszvidék.
Begyűjti minden
ékszerét a lét,
számára ez most egy
nagy próbatét.
*
Október este
Didergő csend, hideg
este
a part szélfútta
fövenyén.
A hulló ősz
kriptakertje,
benne egy halott
jövevény.
Magányos, bús kósza
árnyak
mintha ördögök
lennének,
köd-szellemcsapatban
állnak,
mint elmosódott festmények.
Fenn a lebegő
fellegek,
mint matt gyöngysorok
füzére,
átfesti mind a
fényeket
az est koromfeketére,
rázárva, mint egy
fedelet
a nyár emlékezetére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése