Balázs Danó Tímea - Szerelemlátomás

Balázs Danó Tímea

Szerelemlátomás

Falaimnak boltív börtönében
éberen haldoklom; máglyára
hív a lét: angyalként eléget.

Látomás száll: vergődöm…
A pokol kér vágyakat:
miért nem engem kínzol,
Te kristályfény-áradat?

Csak szív e tűz magába,
szárnyamat kén bűze simítja,
a tüskés lándzsát szívembe
szép kezed hajítja…

Lelkemben üszkös báb,
rágja a fényeket…
Úgy mennék… el… messzire.
hol nem jár ily képzelet;

hegyek hűs ormáról néznék le magamra;
mosolygnék bábomon, perceim hogy issza.
Töltődik, gyarapszik, nő, csak nőttön nő,
s közben lassul a szívverés, apad a levegő…

Majd a nyitott tenyér közelít,
onnan… kék felülről… de miért?
Hogy a lándzsát, üszkös bábot, nagy
csöpögő, véres kalapácsot,
belőlem gyengéden kihúzza…

Verejték jégcsapja olvadva máglyát űz,
helyén szívemnek parazsán lobban a szép zöld tűz.
Ez nem világ, látomás; pattan a nyugalom…
Ez nem Velem történik: ébren azt álmodom.