Lelkes Miklós
Dió
A játszótéri homokozó
oldalából egy odatévedt diószemből évek múltán kis fa lett, még serdülőkorú, de
már terem. Megyek hazafelé a lépcsőkön. Tőlem pár méterre varjú áll, csőrében
dióval. Nem fél tőlem túlságosan, de azért zavarba jön, kiejti csőréből a diót,
és kissé odébb megy. Távolodom, de látom: várja, hogy elmenjek, vissza akar
térni a
leejtett diószemhez,
melyet talán már keresgélnie is kell majd a száraz levelek között.
Én meg arra vagyok
kíváncsi: tényleg visszamegy-e? Szeretném, ha visszamenne, megtalálná a diót,
csemegéjét. Mélyebbre rejtetten érzem: azt szeretném, ha értelmesnek
bizonyulna, boldogulna. Kíván-e ő is nekem valami hasonlót, ha nem is
kiformált, emberi gondolattal?
Ezt nem várhatom el
tőle, de azért nem sietek elhamarkodni a választ. Lehet, hogy kívánt, a maga
ösztönös, meg nem fogalmazott gondolatérzésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése