Lázár Ervin
Az asszony
(részlet)
Azon a télen nem akart megjönni a hó, néhány héttel
karácsony előtt még feketében, fagyott göröngyöket didergetett a táj. Ebből a
sötétségből jött elő az asszony, csecsemő fiát a melléhez szorította. Nem
tudni, merről jött, azt sem, mennyi ideje állhatott kinn az ajtó előtt, mert
nem kopogott.
– Az istenért, jöjjön be, hiszen megfagy – mondta neki
anyám.
Az asszony nem mozdult, szemét szüleimre emelte, és
csendesen így szólt:
– Engem üldöznek.
– Egy nőt? Csecsemővel? Miért? – kérdezte apám.
Anyám szelíden megfogta a karját.
– Jöjjön már be.
– Nem követtem el semmi rosszat – mondta az asszony, de még
mindig nem indult befelé. – Azt mondták, aki segít rajtam, azt is nagyon
megbüntetik.
– Jöjjön csak be.
Nagyon szép asszony volt. Levetette furcsa aranyszegélyű,
világos köpenyét, kibontotta a pólyából kisfiát, tisztába tette, megszoptatta.
A kisgyerek ránk nevetett, fogatlan, bölcs nevetéssel.
– Csak karácsonyig. Karácsonykor már lesz hova mennünk –
mondta az asszony.
Anyám ránk nézett.
– Gyerekek, senkinek se mondjátok meg, hogy a néni nálunk
van! Megértettétek?
…
Fagyott szívvel álltunk, kutatnak-e? De nem, odébbálltak.
Csak Bederik Duri nem állt odébb, sőt megindult a házunk felé.
– Ha akarja, most rögtön elmegyek – mondta az asszony
apámnak. – A kerten át, nem veszi észre senki.
– Nem megy sehova! Öt nap múlva karácsony, addig ki kell
bírnunk. Bújjanak el!
…
Halvány vibrálás, helyükre sűrűsödnek a házak, fölködlik a
kezünk, az arcunk, juhé, itt vagyunk, világítanak a boldog emberek. S mintha
csak erre várt volna, nagy pelyhekben, mint a kegyelem, hullani kezd a hó.
(Csillagmajor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése