Zsiga Lajos - A holnap

Zsiga Lajos

A holnap

az idő része vagyok.
emléktelen fuvallat.
redukált plazmavillanás,
a mérhetetlen fénycsóván.
egy elejtett vessző
a szó után.
egy megcsillanó porszem
az út porán,
mit betakar az alkony,
ki a fehér falakról
csordogál,
mint vöröslő fájdalom
mint belőlem kiáltó szó
vonagló félelmem
remegve kutat,
idegenek között
barátot,
de ismeretlen a szó,
s mint kövek
hallgatnak.
hiába vallatom
néma ajkukat.

az idő része vagyok
mint mindannyian
parányi villanások
a mérhetetlen fénycsóván
beszélő hangok,
dal, vers, s a szent ige.
üvegkristály torkokból,
miért nem tör fel, ide

hallgatom a csendet,
ahogy bennem remeg.
a villanásnyi időt nézem,
miben szétolvad testem.
az időt mi olykor ellök,
néha magához ölel.
s mint filmkockák,
egymás után pörögnek
a fekete fehér képek,
hol lassan,
hol szélsebesen.

az idő része vagyok.
alkotnak
én alkothatok.
teremtettek
én teremthetek.
halált és életet.
a végtelen része vagyok.
az ég könnyeiben
zokogok.
talán egy vagyok.
mögöttem tízmilliók
sorakoznak,
kiken lelkem vándorolt
tovább adva
a holnapot.