Nagy Ilona
Hisz fáj megint
Konok sötét kereng a
fák alatt,
nem ér le már a
lámpafény,
s a nap, ha volt, hát
elbukott,
soványka sárga könny
csorog
az ablakok koszos
szeméből.
Esőköpenybe várt a
hét,
megannyi szép
varázsszemét lehunyta,
s didergő álmaimba
bújt a láz,
ahol a tarka vázlatok
között
tücsökzenét s színes
virágot sírt a rét,
madárdal ült az
ághegyen,
s a gondolat, hogy
újra így legyen,
vidáman ringva
fennakadt,
ma már csak lóg, de
mégis ott maradt
megázva még, az elme
cifra tornyain.
Neved cipelve mint
ruhára gyűlt sarat,
nehéz az út, hiába
futna most a táj,
komor az ég, s a
félhomály ma nem segít,
kerengve jár a fák
alatt valami józanság,
valami árva vágy, s
valami indulat,
mi rendre int, követ
szedek a parton,
ráírlak, dobnom kell,
hisz fáj megint.
Csorog, akár az
ablakok szemén
a gyenge fény.
https://m.youtube.com/watch?v=VtKDPNxPfCw
VálaszTörlés