Ihász-Kovács Éva
Dunaparti elégia
Ahogyan később szivárvány
ahogy eső az égi csatornán
ahogyan váltván e sorokat
árván ahogy belül a lélek-lajtorján
kedves szavaim leperegnek
ahogyan verset írtam volna
de magány kísér már régóta
ím szeretettel üdvözöllek
Nem vethet követ soha senki énrám
s a rám, aggatott évek követelnek
legyen vers óhaj hősi ének
úgy ahogy ma is a miértek
hogy egykor Márai mondta
nem gondolok a tegnapokra
De gondja lesz rám a jövőnek
ahogyan jönnek gondolatim
s a szürke égről leperegnek
esővel tapadnak a fákhoz
az egyik fát hoz Gyújtogasson
szeretet árad soraimból
vagyok írnok Egyszerű asszony
de szóm a sorokat méri
aggódásom is halk még a régi
úgy véli ma is Márai mondta
a csillagokra juss Te Kislány
éggel-mérhető magasokra
S azóta őrzöm e tájat
rakom a tűzet majd eláraszt
Azóta várom édes-árván
beköszönt egykori jó Apám rám
s a Nyugatosoktól-tanult hévvel
kinő a vers s mag s letérdel
szórom a magvát századokra
úgy ahogy Márai mondta
Úgy ahogy érzem Láthasd
/nem voltam soha átlag/
de a Parnasszusra befutottam
utam magam igazítottam
így hontalan s félúton akár DANTE
s virág erővel énekelve
kicsit félve s meghalva máris
gyöngyökké fűztem dalok selymét
hogy most e kornak énekeljék
akár a fecskék mikor röpte
hajtja rogyok versről versre
S most itt vagyok hogy eldaloljam
s repít a szél szanaszét hordtam
énekeim hogy bárki lássa
hátha dalolni megpróbálja
hátha vigyáz a magyar nyelvre
akár a fészkére a fecske
akár a Márai-szó óta
ajkamra tólul minden strófa
Most itt állok és énekelve
nagyon lágyan a dalt eresztve
köszöntöm azt ki Első Ének
Társaim ti is dicsérjétek
Aki versért hajol a földre
Isten áldja Őt
Mindörökre
ahogy eső az égi csatornán
ahogyan váltván e sorokat
árván ahogy belül a lélek-lajtorján
kedves szavaim leperegnek
ahogyan verset írtam volna
de magány kísér már régóta
ím szeretettel üdvözöllek
Nem vethet követ soha senki énrám
s a rám, aggatott évek követelnek
legyen vers óhaj hősi ének
úgy ahogy ma is a miértek
hogy egykor Márai mondta
nem gondolok a tegnapokra
De gondja lesz rám a jövőnek
ahogyan jönnek gondolatim
s a szürke égről leperegnek
esővel tapadnak a fákhoz
az egyik fát hoz Gyújtogasson
szeretet árad soraimból
vagyok írnok Egyszerű asszony
de szóm a sorokat méri
aggódásom is halk még a régi
úgy véli ma is Márai mondta
a csillagokra juss Te Kislány
éggel-mérhető magasokra
S azóta őrzöm e tájat
rakom a tűzet majd eláraszt
Azóta várom édes-árván
beköszönt egykori jó Apám rám
s a Nyugatosoktól-tanult hévvel
kinő a vers s mag s letérdel
szórom a magvát századokra
úgy ahogy Márai mondta
Úgy ahogy érzem Láthasd
/nem voltam soha átlag/
de a Parnasszusra befutottam
utam magam igazítottam
így hontalan s félúton akár DANTE
s virág erővel énekelve
kicsit félve s meghalva máris
gyöngyökké fűztem dalok selymét
hogy most e kornak énekeljék
akár a fecskék mikor röpte
hajtja rogyok versről versre
S most itt vagyok hogy eldaloljam
s repít a szél szanaszét hordtam
énekeim hogy bárki lássa
hátha dalolni megpróbálja
hátha vigyáz a magyar nyelvre
akár a fészkére a fecske
akár a Márai-szó óta
ajkamra tólul minden strófa
Most itt állok és énekelve
nagyon lágyan a dalt eresztve
köszöntöm azt ki Első Ének
Társaim ti is dicsérjétek
Aki versért hajol a földre
Isten áldja Őt
Mindörökre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése