Ihász-Kovács Éva - Vörös rózsák - Rőzsetűzben

Ihász-Kovács Éva

Vörös rózsák – Rőzsetűzben 

Rózsát csókoltál nyár hevében,
ében-éjszakád visszajátszott,
gondoltad e rózsa az agy,
szirmai emlék-szilánkok,
érzed-e és tudod- e, hogy
két szemedre hasonlított,
tudod hogy színe szirma
minthogyha szerelmet írna.
Mintha ujjad tapintása
érted égő tüzes lázba,
szájjal-zengő vers-szólamba
taszítana színpad lázba.
Szép varázsa test-közelbe,
énekekről-énekekre,
csillapíthatatlan este,
öltöztetve-vetkőztetve,
belezúgna a szívekbe,
ereinkbe véráramba
messze-szép szelídes dalba,
mintha cselló fájna bennem,
vörös rózsás tömkelegben,
nyálkahártya-rózsatenger
felidézi szerelemmel,
vissza-újra írni róla,
milyen is a feslő rózsa?
kezed-szavad érintése
azt a rózsát felidézze.
Tépdesem hogy tovaszálljon
semmisüljön meg az álom,
mit siratok évek óta?
Vérforraló vörös rózsa
ha a szirmait meglátnád
csókod most is szétdobálnád.
Egy kifeslett csokor rózsa
nem hallani mit sem róla,
vörös-boros este volt még.
gondolatsor az is holt rég.
Mégis mindig visszavárlak:
nem adlak át a halálnak......