Nagy
Bandó András
Nyugalom:
folyóparton
ülünk. Orrunk előtt hömpölyög a víz. Partok közé szorult béke. Távolba nézünk.
Tisztán látunk, már csöpp odafigyelés kell, hogy meglássuk azt is, ami a lábunk
előtt hever. Hogy rátaláljunk a mi kagylónkra, a mi kavicsunkra. Amely mióta a
világ világ, ott vár ránk. Türelem, kicsim! Vágyakozz rá, és amit neked szánt a
sorsod, előbb-utóbb megkapod. Folyóparton együtt ülve hamar megértenénk: ahhoz,
hogy mélyre merüljünk, mozdulnunk sem kell. Csak bámulnánk a látszólag
egyhangú, de mégis mindig változó folyamot, és a messzi forrásról
beszélgetnénk. Ujjainkat a homokba fúrnánk, és látnánk, hogy a kicsi gödrökben
feltör a víz. Hiszen a folyó a fövenyben, a földben, a homokban is munkál,
mossa, bontja, alakítja a partot. Minta a teremtő ember számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése