Margot - Utadra engedlek

Margot

Utadra engedlek

Utadra engedlek! Végleg, és örökre.
Megszületésemért is átkozva magam,
hogy miért is kellet e világra jönnöm,
ha minden ölelésnek gyilkos ára van.

Egyre nehezebben kelek fel az ágyból.
A kórság a testem, alattomban falja,
s ha sokszor rám tör a halálos félelem,
szívem robbanását saját fülem hallja.

Voltam feslő bimbó edzett rózsaágon,
világot csodáló tiszta, szép szemekkel.
Voltak nagy terveim, volt tündérvilágom,
telve voltam tűzzel, vággyal, szerelemmel.

Hazug ábrándokból nehéz az ébredés.
Nem tudom már soha, mért maradtál távol?
Hogyha néha látlak, elmegyek melletted,
pecsét van a számon, semmiért sem vádol.

Elengedlek végleg. Utad legyen könnyű.
Már nélküled futnak, peregnek az évek.
Fakón, törékenyen virrad rám a reggel,
mégis ott, legbelül, mindig várlak téged.