Mészöly Gábor
Október-szonett
Dadogó sóhajjal ködöt
szült a vándor,
Ó, a tékozló október! Ki önmagából
Szakította színné nyara minden kincsét!
Mi tücsökszó volt, és madárdal nemrég.
És nézd a villanydrótot,
Fecsegő fecskéink régen messze jártak,
S mégis, mégis kincse lett a nyárnak,
Borsónyi élet, mi ott lapult, már tudom.
Kacagtunk vidáman a téli zord ködökre,
Hó takarta tetőnket-fánkat vastagon,
Bíztunk hittel, az eljövendőnkbe!
Tudtuk, az életnek új csodája van,
Mert februárban, az áldott hajnalon
Életre jött, felsírt kisfiam.
Ó, a tékozló október! Ki önmagából
Szakította színné nyara minden kincsét!
Mi tücsökszó volt, és madárdal nemrég.
És nézd a villanydrótot,
Fecsegő fecskéink régen messze jártak,
S mégis, mégis kincse lett a nyárnak,
Borsónyi élet, mi ott lapult, már tudom.
Kacagtunk vidáman a téli zord ködökre,
Hó takarta tetőnket-fánkat vastagon,
Bíztunk hittel, az eljövendőnkbe!
Tudtuk, az életnek új csodája van,
Mert februárban, az áldott hajnalon
Életre jött, felsírt kisfiam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése