Millei Lajos - Ne félj

Millei Lajos

Ne félj

"Félek" - csak ennyit mondasz te,
S agyamban szétárad az ige.
Kezemet óvón arcod elé teszem,
Hogy engem égessen, ha mégis vétkezem.
S ha jön is majd a magányos éj,
Csak suttogom: - Ne félj, ne félj!

"Félek" - szisszeni szád felém,
S a szó élesen hasít belém.
Kicsi - konok ajkadra rányomom
Ajkamat: egyetlen zálogom,
S ha sírva tör elő a kéj,
Csak dúdolom: - Ne félj, ne félj!

"Félek" - mondja őzike szemed,
S míg imába foglalom neved,
Testemet pajzsként én terád terítem,
Hogy vigyázzon, óvjon, s ha kell, segítsen,
Hogy ezután már ne magányosan élj,
S csak mormolom csendesen: - Ne félj, ne félj!

"Félek" - reszketi ölelő karod,
S míg visszhangzik bennem elárvult dalod,
Lelkem fehér leplét borítom terád,
Szerelmem átölel, mint inda a fát,
S repülünk együtt, nem szédít a mély,
És világgá harsogom: - Ne félj, ne félj!