Hollósy Tóth Klára
November vége
Kísérteties szél
süvít a parton,
csontig ázott táj
rothad dermedőn,
a ködös létre
ráköszön az alkony,
megadó világ tesped
könnyezőn.
Köröskörül bús, őszt
sirató fantom,
lélekvándorlás
könnyes temetőn,
sóhajzene szól
bágyadt léleklanton,
összehúzom kabátom
reszketőn.
Senki sem tudhatja,
mikor van soron,
múlik életünk
sorspillanatokon,
rothadásban sivárság
tétlenül.
Ködszürke, sárderes
fagyos ősz oson,
tovább már ő sem, én
sem tiltakozom,
várom,, minden zaj,
mint a lét, elül…
*
November
Lomha időtlenség
kongatja csendjét,
szomorú világ ez,
sehol egy mosoly,
kiitta a lét
csordultig telt kelyhét,
az ég alatt gond és
szörnyű bú borong.
Hamuszín ködben
nyugszik domb és mélység,
könnyeznek a fák, s a
bokrok hangtalan,
remete szél jár
partok meredélyén,
békesség vigyázza a
vigasztalant.
Bújtató az erdő,
kihalt az ösvény,
megsűrűlt, hűvös
jégeső szemerkél,
kopog a zizegő
levelek között….
Az arcomba csap a
hosszúszárnyú szél,
s tovalebben a víz
homályüvegén,
minden múló, csak a
változás örök.
https://m.youtube.com/watch?v=jaz0CFYEIMs&app=m&persist_app=1
VálaszTörlés