Fridli Zoltán - Könnynek hullnia ...

Fridli Zoltán

Könnynek hullnia, szívnek újulnia, vagy halnia

Mondd, hol van az a sok virulóvirág?
Beroskadt már az egész álomvilág.
Nagy, erősnek hitt magaslatok omlanak,
Vulkánok magasra, fekete füstöt ontanak.
Az összes keserű könnyünk el kell, hulljon,
Hogy sajgó szívünk, fájó lelkünk megújuljon,
S legyen bő, elegendő hely a mosolynak,
Az újdonsült, szerethető, szép dolgoknak,
Béke mezején nyílhasson viruló virág,
Valós legyen a mennyországi tág világ.
Rájövök lassan, hogy nem bírom így tovább,
Fáj, fáj bíz nagyon, de próbálkoztam legalább.
Nem tudom, nem akarom hazudni, hogy jól vagyok,
Nevetni, másokra mosolyogni mikor belül meghalok.
Nem tudok már kedves szavaknak sem hinni,
Egy egész életen át, egyre csak remélni és bízni.
Többé szomorú szám, szóra már ki nem nyitom,
Feltehetően, olyan lesz ez, mint mikor elalszom.
De most még leülök, csillagokat aranyszálra fűzök,
Melléjük aprócska kis szeretet medaliont tűzök.
Bepakoltam szép ládikába parányi szívem szeretetét,
Utoljára ezt adom a világnak, hintem belőle szerteszét,
Tárd ki szíved, neked is jut belőle, hisz a szeretet végtelen,
Ha úgy érzed, Te is szeretnél, hát szeress együtt énvelem.