Szomorúfűz
Alkony csendjében
A Nap sugara ragyogó fényt sző a
horizontra. Egymást kergetik játszadozva a bárányfelhők az égbolton. Zsibong a
kert, a messzeségből zeng a madarak víg
dala. Gyönyörűek a nyíló rózsák. Aranyló méhek és darazsak zümmögnek a virágkelyhekben. Villog a napsugár a lombok
között. Az ég és a föld is aranyfényben ragyog. Harangszót hoz felénk a nyári
szellő.
Már korábban
alkonyodik., Az este csendjében békésen álmodozik a kert is. Merengek. Rád
gondolok. Jó érzés tudni, hogy gondolsz rám. Szelíd, féltő szavaid gyógyítják
sebzett lelkemet. Az égbolton, a felhőfoszlányok közül előbújik a Hold –
fénylik körülötte a holdudvar, a sok kis csillag hunyorog, bűvölete bennem van.
Elgondolkodom: minden
véges, egyszer minden célba ér. Talán az én életemnek is lehet még célja és
felém nyújtott kezedben megkapaszkodva bízhatok a holnapban, hisz érzem, itt
vagy nekem és mindig erőt adsz az új naphoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése