Szomorúfűz - Bandukol a fény ...

Szomorúfűz

Bandukol a fény …

A régvolt fájdalom ma egyre erősebben él.

Síró gyerek vagyok, sajgó életemmel.

Fásult magányos - tele kínokkal.

Megalázottan, félve élem mindennapjaimat.

Béklyóba kötve.

Gondjaimból újra és újra felálltam, de most olyan kilátástalan minden.

Olykor megsimogat még a Nap, de erőtlenné lettem.

Örömöm sem lelem, a szépet is egyre többször látom másnak.

Minden este én úgy fekszem le, hogy mit hoz a holnap.

Álmaim is elhagytak, sorsom összekuszálódott.

Néha még bandukol előttem a fény, de utamon már csak árnyak kísérnek.

A pirkadat elhozza a reményteli ébredést, hogy mi lesz,

hogy fel tudok e kelni, hogy feltöltődhetek e szeretettel.

Imát mondok szeretteimért, és elgondolkodom azon,

hogy vajon értem van e, ki imádkozik.

Homályos, ködös, erőtlen napok vesznek karjukba.

Álmatlan, fájdalmakkal teli éjszakák.

A hajnalhasadás sokszor talál ébren, hogy a kínzó nappalok után

 újabb estébe, éjszakába lépve ékelje belém fájdalmas sorsomat.