Lázár Ervin
Eredeti üzenet
– Az élet titka
Gyerekkoromban,
az alsórácegresi nagyszederfa alatt hallottam egy történetet. Nem hinném, hogy
abban a pillanatban, amikor elhangzott, megértettem volna minden ága-bogát. De
a gyerekkorban hallott történetek együtt növekszenek velünk: virágot hoznak,
kiteljesednek, gyümölcsöt érlelnek. Semmi más nem kell hozzá, csak meg kell
őrizni őket. Én őrizgettem máig, éppen itt az ideje, hogy elmondjam.
Élt
Rácpácegresen két család. Rácegresiék és Pácegresiék. Mind a két családnak
tizenkét fiúgyermeke volt, úgy nagyjából egyidősek. Csak a természetük volt
nagyon különböző, mert Rácegresiéké jókedvű, összetartó család volt, csak úgy
zengett a házuk a nevetéstől. Pácegresiéké meg ordítozós, tohonya, csak úgy
zengett a házuk a veszekedéstől. Egy bizonyos napig. Mert azon a napon maga elé
hívatta mind a tizenkét fiát Rácegresi is, meg Pácegresi is.
Azt mondta
Rácegresi a tizenkét fiának:
– Ahhoz, hogy
derék emberek legyetek, nem árt megtudni, mi az élet titka. Az élet titkát az
Óperenciás-tengeren túl őrzi egy nagyszakállú öregember. Az Üveghegy tetején
lakik egy háromszázhatvanöt tornyú várban. Oda kell eljutnotok. De ezer veszély
leselkedik rátok, csak akkor juthattok el hozzá, ha nem hagyjátok cserben
egymást soha.
Közben a másik
házban Pácegresi beszélt a fiaihoz:
– Az élethez
szerencse és sok kincs kell – mondta nekik. S a szerencse és kincsek tudója egy
nagyszakállú öregember az Óperenciás-tengeren túl. Ott lakik az Üveghegyen egy
háromszázhatvanöt tornyú várban, őhozzá kell eljutnotok minden áron, s azután
már semmi gondotok se lesz, éltek, mint Marci Hevesen. Csak hát nehéz odajutni,
nem ártana összefognotok, legalább arra a kis időre, amíg odaértek.
Akkor aztán
egyenként elővették a fiaikat, és mindegyiknek elmondták a feladatát. Nem állt
sokból. Tizenkét elágazása van az erdőn át vezető útnak, az első fiú megjegyzi,
hogy merre kell menni az első elágazás után, a második a másodikat kapja, és
így aztán mind a tizenkét elágazásnál tudja valaki, hogy merrefelé kell
továbbmenni. Egyszerű ez, nem? Minden fiú kapott egy szerszámot, mindegyik
tartsa rendben a magáét, ne hagyja megrozsdásodni, elkallódni, mert amikor
odaérnek az Óperenciás-tengerhez, akkor bizony ott hajót kell építeni, s
akármelyik szerszám hiányzik, nem sikerülhet a hajóépítés. Aztán áthajózni az
Óperenciás-tengeren, elgyalogolni az Üveghegyig. S ott csak akkor nyitja ki a
kaput a nagyszakállú öreg, ha elénekelnek neki egy dalt. A tizenkét fiú
megtanult a dalból egy-egy sort, nem lesz ott hiba, ha odaállnak a várkapu elé,
tizenketten el tudják énekelni az egészet.
Na, nekiindult
mind a két csapat, a Pácegresiek már a második elágazásnál összevesztek. Mit is
mondott az apám? – ráncolta a homlokát a második gyerek – Jobbra vagy balra?
Valamerre csak nekiindultak. De az egyik fiú ivócimborákat talált egy
kocsmában, velük maradt, a másik lakodalmas nép közé keveredett, a harmadik
elment zsoldosnak. Már csak kilencen vagyunk – mondta dühösen a legidősebb, és
eldobta a nehéz kalapácsot, amit rábízott az apja, és sorsára hagyta
testvéreit. Sose jutottak el nem az Üveghegyig, az Óperenciás-tengerhez sem. De
a Rácegresi gyerekek nem hagyták magukat. Tudták az utat, megbirkóztak
éhséggel, szomjúsággal, felépítették a hajót, tépték őket viharok, szelek, de
átjutottak a túlsó partra, ha valamelyikük megbetegedett, ápolták, aki
elvesztette reményét, azt megvigasztalták – s egyszer csak ott álltak az
Üveghegy előtt, a háromszázhatvanöt tornyú vár előtt. Nekifogtak énekelni, az első
elénekelte az első sort, a második a másodikat, mikor a dal végére értek,
újrakezdték, harmadik éneklésre tudták mindannyian az egész dalt, énekeltek
boldogan. A kapu kitárult, ott álltak a nagyszakállú öreg előtt.
Az
alsórácegresi nagyszederfa alatt abbahagyta az öregember a mesélést. Mert amíg
el nem felejtem, el kell mondanom, hogy ezt a mesét az alsórácegresi
nagyszederfa alatt egy nagyszakállú öregember mesélte nekünk.
– És mi volt
az élet titka? – kérdeztük tőle kórusban.
– Ezt
kérdezték a fiúk is, de az öregember azt mondta nekik: „Hiszen már tudjátok!”
– Akkor
legalább a dalt énekelje el – kérleltük ott a nagyszederfa alatt, de csak
mosolygott – csak jól jegyezzétek meg azt az egy sort – mondta.
Ebből
gondoltam, hogy egyszer majd nekem is ott kell állnom az Üveghegy előtt, és el
kell énekelnem azt az egy sort.
Most már, idők
múltával azt is tudom, hogy arról szólt a mese, hogy a világban mindenkire rá
van bízva valami. Valami nagyon fontos, amivel el kell jutni az Üveghegy elé, s
aki az Üveghegy elé akar jutni, annak ismernie kell testvérét, anyját,
nagyapját, tudnia kell, hogy az Üveghegy vára mindenki előtt nyitva áll, csak
szeretet és tiszta szív kell hozzá. Most elmondok néhány történetet, a
történelem fátyolán sejtelmesen átködlőt, hátha segít benne, hogy tudd azt a
sort, az Üveghegy előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése