Németi Csaba
Igaz út
A határtalan időből rám telepednek az
emlékek.
Hátamon vihorásznak bolondságaim,
A megbarnult dolgaim imádságom szavai.
Lépkedek előre, keresem a múlt üde foltjait,
Illatozó mézet pergetek belőlük,
S aranygolyók gördülnek utamon.
Követnek hülyeségeim, mégis a fény felé indulok,
Mert a küzdelem melegítő sugarai éltetik a csavargót.
Útjának akadálya csak ő lehet ha bálványait temeti
S megkövesedett depresszióját parittyába teszi,
Akkor tovább lép.
Ébredni nehéz, legalább annyira,
Mint az álom tengerébe zuhanni.
Egy ember valaha sziklából vizet fakasztott,
Bár segítséget kapott.
Utamra hittel felövezve indulok.
A hit sokszor megtorpan, megbicsaklik.
Mert az ember már csak olyan állat, hogy
Jobban szereti hülyeségeit simogatni,
Mint lépteit a hithez igazítani.
Hátamon vihorásznak bolondságaim,
A megbarnult dolgaim imádságom szavai.
Lépkedek előre, keresem a múlt üde foltjait,
Illatozó mézet pergetek belőlük,
S aranygolyók gördülnek utamon.
Követnek hülyeségeim, mégis a fény felé indulok,
Mert a küzdelem melegítő sugarai éltetik a csavargót.
Útjának akadálya csak ő lehet ha bálványait temeti
S megkövesedett depresszióját parittyába teszi,
Akkor tovább lép.
Ébredni nehéz, legalább annyira,
Mint az álom tengerébe zuhanni.
Egy ember valaha sziklából vizet fakasztott,
Bár segítséget kapott.
Utamra hittel felövezve indulok.
A hit sokszor megtorpan, megbicsaklik.
Mert az ember már csak olyan állat, hogy
Jobban szereti hülyeségeit simogatni,
Mint lépteit a hithez igazítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése