Káli László
Jó lenne …
Majd ugye… jössz megint!? Ahogyan jön a gondolat,
betoppansz megint, elhoz hozzám egy boldog pillanat.
És ugye… egyszer úgy érkezel, hogy nem mész többé el?
És ugye… én leszek, én lehetek, ki boldoggá tesz
Téged?
Jó lenne megint Veled! Mint abban a percben, amikor
még fogtam a szemed, és néztem a kezed, ahogyan lassan
elengeded szemem tükréből a szivárványszín
könnycseppet.
És én a lelkem csókoltam szép szádra abban a
pillanatban.
Jó lenne összebújni! Mint két vadgalamb a hólepte
faágon
egy téli hajnalon. Mint két testvér… Mint anyához
gyermeke,
mint tenyér simul a tenyérbe, ahogyan csak Te tudsz
bújni,
pihegve, szerelmesen a vállamra, gondokat messzi
kergetve.
Szeretni egymást. Kéz a kézben sétálni a végtelenbe s
vissza.
Levenni válladról a terhet, könnyíteni mindazon, amin
lehet,
ami bánt. Hogy ne csillogjon gyémánt könnyed soha
többé!
Hogy ne fájjon, ami most még fáj, s minden rosszat
elfeledj.
Majd ugye… jössz megint?! Miképpen az álom érkezik.
És nem kell, hogy keresselek úttalan utakon még
mindig,
hanem itt leszel, és maradsz. Nem többre, csak álomnyi
életre.
Akár ölelkező szobrok, mozdulatlan eggyé leszünk ezer
évre.
http://youtu.be/6SvmTKAloXw
VálaszTörlés