Amikor már mindegy
Jó vagy. Szigorú, kemény csendesség.
Nem küzdöd magad fel a mennyekbe,
a pokolba sem, nem hiszel ebben.
Régen sírtál és régen nevettél,
ha miattad vagy rajtad, nem bánod.
Nem nézed magad, nem látod, mi fáj,
olykor úgy gondolod, aludni kár,
a holnapot vágytalanul várod.
Nem kérdezel, téged sem vallatnak.
A hideg és a meleg is mindegy.
Csak a megszokás vált rajtad inget,
megkopott gombjaid leszakadnak.
Egyszerű. Innen már nem kell kiút.
Egyre ritkábban veszel levegőt,
és egyetlen hűséges szeretőd
a ceruzád, ami még írni tud.
Nem küzdöd magad fel a mennyekbe,
a pokolba sem, nem hiszel ebben.
Régen sírtál és régen nevettél,
ha miattad vagy rajtad, nem bánod.
Nem nézed magad, nem látod, mi fáj,
olykor úgy gondolod, aludni kár,
a holnapot vágytalanul várod.
Nem kérdezel, téged sem vallatnak.
A hideg és a meleg is mindegy.
Csak a megszokás vált rajtad inget,
megkopott gombjaid leszakadnak.
Egyszerű. Innen már nem kell kiút.
Egyre ritkábban veszel levegőt,
és egyetlen hűséges szeretőd
a ceruzád, ami még írni tud.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése