Madarász Gyula
Nyár
Nyár van, a Nap
melegen süt,
legelőszélén magányos fa,
félig lombja veszett,áll a tűző napon,
üszkös ágai,mint egy szikár őrszem.
Nyár van,a Nap heve nem enyhül,
elmúlik minden,új erdők,fák nőnek,
nekem már csak ez a fa maradt,
ez a lomja veszett,még is ez a legszebb.
legelőszélén magányos fa,
félig lombja veszett,áll a tűző napon,
üszkös ágai,mint egy szikár őrszem.
Nyár van,a Nap heve nem enyhül,
elmúlik minden,új erdők,fák nőnek,
nekem már csak ez a fa maradt,
ez a lomja veszett,még is ez a legszebb.
*
Tóparton
Nyári nappal felhők
szállnak könnyű lebegéssel,
lágyan ring a nádas,
némán,mint az idő,
lomhán szárnyal a sirály.
Túloldal a hegyek közt
pincék szeme villan.
kertek illata sejlik a szélben,
pihen a táj, mindent egybemos a fény.
Fürdik az égi kék,
sűrűsödik, oszlik a pára.
Hull a harmat, hab simul a partra,
kihunyt a fény, csak a víz csobog.
Elönti a tájat a csend,
minden álom véget ér
az időtlen éj ölén.
szállnak könnyű lebegéssel,
lágyan ring a nádas,
némán,mint az idő,
lomhán szárnyal a sirály.
Túloldal a hegyek közt
pincék szeme villan.
kertek illata sejlik a szélben,
pihen a táj, mindent egybemos a fény.
Fürdik az égi kék,
sűrűsödik, oszlik a pára.
Hull a harmat, hab simul a partra,
kihunyt a fény, csak a víz csobog.
Elönti a tájat a csend,
minden álom véget ér
az időtlen éj ölén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése