Kölcsey Ferenc - Vágy; - Édes kín

Kölcsey Ferenc

Vágy

Volnék csak kis madár,
Röpűlnék szárnyakon,
El, szép hazám felé,
Hű szívem merre von;
Túl erdőn, túl hegyen,
Merről a nap felkél,
Virúló part felett
Lyánykám hol búban él.

Lassan szállonganék
Mint esti fúvalom,
Forró szerelmeket
Csattogna bús dalom;
S elszenderíteném
A lyányt zengésivel,
Hogy édes álmain
Képem víradna fel.

Látnám, mint gyúl felém
Hullámzó kebele,
Hév ajkán, hallanám,
Nevem mint zengi le;
S az álomkép után
Felnyitván karjait,
Örömcsepp fénylené
Végig lángarcait.

Mint lepke harmatot
A rózsa bájölén:
O reszkető könycsepp
Felszívlak téged én!
S erőd balzsam gyanánt
Átfolyva mellemet,
Megenyhűl majd sebem,
Mely most kínnal temet.

*

Édes kín

Ti néma bús vidékek
     Halljátok kínomat,
S te Nimfa szent folyamban,
     Könyűm feléd ömöl.

De Nimfa, balzsamoddal
     Ne gyógyítsd e sebet;
Örömmel hordom én azt
     Keblemben Chlorisért.