Heltai Jenő - Szívem falán

Heltai Jenő

Szívem falán

Szivem falán a gond sötétlik,
Egy árny a hófehér falon:
Óh, megöregszel te is egyszer,
Én édes, szőke angyalom.

A szőke haj ezüstre válik,
Barázdás lesz a homlokod,
És csókos ajkad pirja elvész
S a szived halkabban dobog.

És benne mélyen eltemetve
A régi, régi szerelem,
És szenvedélytelen, szeliden
Fogsz társalogni énvelem.

Igérd meg azt, hogy kezed akkor
Kezemből vissza nem veszed,
S szeretni fogsz majd akkor is még,
Mikor már én is vén leszek.

Igérd meg azt, hogy megbocsátod,
Hogy oly nagyon szerettelek,
Hogy rácsókoltam ajakadra
Sok év alatt a zord telet.

Igérd meg azt, hogy megbocsátod,
Hogy elhervadtál keblemen,
Hogy másnak senkije se voltál,
Csak nékem voltál mindenem.

Igérd meg azt, hogy szemrehányást
Szived magadba nem fogad
S nem kéri tőlem soha vissza
Aranyos ifjuságodat.