Babits Mihály - Nyári idill

Babits Mihály

Nyári idill

 https://www.youtube.com/watch?v=NVV2LXpvN1U

A város izzad. Este jár pedig.
Tárt ablakok és kézelőtlen ingujj.
... Bocsáss meg múzsám. Nem szalonba viszlek
de egyszerű jó emberek közé
s tán én is jó és egyszerü leszek:
légy te is múzsám jó és egyszerű.
Beteg vagy múzsám. Mennyi vágyakat
éltél át múzsám! Mennyi borzadást!
Előbb a létet, minden életet,
aztán létlen szépségek keresését
múzsám! és cicomáztad magadat
mint vágyodó és árva vén leány
pedig oly ifju vagy még. És beteg...
Jer most velem! Tekints, tekints körül
az egyszerü és nyájas arcokon:
talán meggyógyulsz. Lásd a jó ipar,
nyugodt ipar, most este, izzad és
ingujjban veszi vidám vacsoráját
s beteg szépség nélkül is élni boldog.
Dicsérd múzsám a sokkezű ipart
mely láthatatlan élni így kitart
s nem él hiába s áldatlan nem él:
ki alkot, az csüggedni rá nem ér
s munka után édes a nyúgalom.

Ah!... mi szakítja félbe így dalom?
Múzsa! mi ez? Valami... ah!... sikoltás!
Tűz van? Jerünk!... mert van-e szebb a tűznél?
(Múzsám, múzsám! megint a régi vagy?
Nem szebb-e tűznél, nem jobb-e az oltás?)

Ah - ujra, ujra, ujra csak sikoltás!
hogy rezdül rá az izzadt esti lég
s minden felugrik és minden kiváncsi -
ó ez a nyájas szent egyszerü nép!

Ne menj velük múzsám! Maradva hallgasd
a sikoltást mint drága szent zenét.
Ne tudd okát! Folytasd és dalba jajgasd
e sikoltás mélységes ütemét.

Tán megmérgeztek valakit
és az sikít és az sikít
mindennek, érzi, vége van
Boldogtalan! boldogtalan!
Nincs semmi tenni, menteni:
üvölteni! üvölteni!
Más eszik, iszik, andalog...
Ő halni fog! ő halni fog!
Ki ment meg engem, orvosok?
Mindent adok! mindent adok!
Hisz eddig még nem éltem én -
nincsen remény! nincsen remény!

(Gyermekkoromban este
kezem a játékot kereste,
  álmoktól féltem, utáltam az ágyat,
a lelkem is játékra vágyott
és könnye buggyant a panasznak: Nem játszottam eleget aznap!)

Jaj eddig még nem éltem én -
nincsen remény, nincsen remény.
Nincs semmi, tenni, menteni:
üvölteni! üvölteni!
hadd hallja az egész világ:
segíts világ! pusztulj világ!
Hadd hallják meg az emberek:
Gazemberek! gazemberek!

Ah! nyughass! minden hasztalan!
Magam mérgeztem meg magam.

Ó múzsám, múzsám, minden hasztalan!
Halálra van szegény itélve, lásd,
akit képzeltél. Nem lel gyógyulást.
Sikolt, belefárad, aztán sírni fog,
zokogni fog, de majd elhallgat egyszer -

Mind zokogunk s majd mind elhallgatunk
és ritka mer köztünk sikoltani.
Mi dalba szűrjük hogyha jajgatunk,
más, hogyha ég, siet ki oltani.
Ó égni égni! és sikoltani!
s úgy halni meg, sikoltva, égve! holtig.

Vagy tán egy őrült, egy őrült sikolt itt?
Kinek a lelke nékünk más világ
s e más világból üzenet a hangja
- Minden világ alatt van másvilág
és minden emberben alszik egy őrült
s ha őrült hangját hallja, ébredez,
mint húr ha rokon hurnak szól a hangja.

Halld úgy szól e sikoly, mint vész harangja.
Rettegj fel! Ébredj!
Tűz van-é vagy árviz?
 Ki tudja mily halál visz
 képzelhetetlened felé.
 Bután omolsz belé
 a semmiségbe.

Már vége, vége!
Nincs több sikoltás, semmi hang.
 A régi élet újra pang.
 A kicsiny élet unva pang
 bele a mindenségbe.