Margot - Elmúlt ...

Margot

Elmúlt ...

Elmúlt már a fájdalom.
Sírni, magamban sírtam.
Vad csókoknak szomorú
Emlékét két kezemből,
Szelek szárnyára bíztam.

Elmúlt már a fájdalom.
Múltamat elengedtem.
Ki nevetett, hogy élek,
S ki jobban élt, mint én,
Most zokogjon helyettem.

Zokogjon és nyüszítsen
Az összezárult égre,
Mint tettem, nem remélve,
Hogy egyszer felkerülök
A pokolból a fényre.

Acsarkodtam, s szememet
Hályogfedve szerettem!
Csúful prédának hagytak
Látók, kik vakok voltak,
S ítélkeztek felettem.

Elmúlt már a fájdalom.
S ha valaki megszeret,
Alá kell szállni annak,
Mert lelkemben alszanak
Az igazi gyöngyszemek.