Szuhanics Albert - Emlék

Szuhanics Albert

Emlék

Az idő sötét fátyolán át,
Halvány fények villannak fel,
Egy pillanatra csak,
Mint elmosódott árnyak,
S elolvadnak, mint hópehely.
Az évek mély árkot véstek,
S a szakadék egyre mélyebb.
Lenn, csak itt-ott égnek fények,
Rossz emlékek és a szépek,
Elmosódnak és kiégnek,
Elsüllyednek, ködbe vésznek.
S nem marad már semmi végleg...
Csak a te szép arcod nevet,
Nap-mosolyod, smaragd szemed
Minden ködön átragyog.
És felgyújtja a napot
Lelkem sötét kamráiban.
S hideg szívemen átrohan
A szerelem forró tüze.
Feloszlatva a ködöt
Egy régi szerelem örök
Emlékén.