Berze Tünde
Különös csendben …
Beteg szívem még
vánszorog,
húzza magát a poklok
tüzében
és egyre fogy
törékeny ereje.
Sötét ünnep köszön
rút éj után,
fekete Húsvét lép át
küszöbömön,
kiakasztja falamra
vérző keresztjét,
s átkát szórja
napjaim fövenyére,
bele hal maradék
büszkeségem.
Bár csak lennék az
ördögnél rosszabb,
s dacom dühével
téphetném szét életem,
darabkáit bátran
szélbe szórnám,
s lennék újra
ismeretlen ember,
nem sírnának értem
többé a csillagok.
Most még gyilkos idő
jár nyomomban,
vércseppjeim hullnak
tőrének hegyéről
s beissza szomjazva
tegnapom földje.
Most még anyámat
hívom sírásomban,
fohászt küldök
Istenem meggyötört arca felé,
kulcsolt kezem bénán
pihen imakönyvemen,
s a világ körülöttem
újra meg újra összedől.
Most még vendégem a
zaklató bánat
s mindig jóízűen
megeszi vacsorámat,
de tudom, nem lesz
mindig zárva az ajtóm,
galléron ragadva
egyszer majd kiteszem
s kinyílik virágom
újra a különös csendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése