Pócsa Józsefné
Szélbe hajítottál
Hűtlenül szélbe hajítottál,
vigyen, sodorjon messze az ár.
Nem lesz soha sem, ki mint én,
oly szeretve rád talál.
Nem nyílik virág a kertemben,
nincs már ott piros rózsaszál.
Sárgállott kankalin a réten,
amikor sietve elhagytál.
Gyógyír a végtelen mezőben,
a fénylő napsütésben, temetőben.
Szavaid tengere, múló éned,
erdőkben bolyongva keresem.
Lesz még virág a kertemben,
boldogság talán a szívemben.
A szomorúság is majd elszáll,
a sárguló hulló falevéllel...
vigyen, sodorjon messze az ár.
Nem lesz soha sem, ki mint én,
oly szeretve rád talál.
Nem nyílik virág a kertemben,
nincs már ott piros rózsaszál.
Sárgállott kankalin a réten,
amikor sietve elhagytál.
Gyógyír a végtelen mezőben,
a fénylő napsütésben, temetőben.
Szavaid tengere, múló éned,
erdőkben bolyongva keresem.
Lesz még virág a kertemben,
boldogság talán a szívemben.
A szomorúság is majd elszáll,
a sárguló hulló falevéllel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése