Szomorúfűz - Emlékedre

Szomorúfűz

Emlékedre

 http://youtu.be/nhzcYofJ39s

https://www.youtube.com/watch?v=LvdpDL8h3tA 

 

(Születésnapodon)

A fák ágai közt az alkony árnya lebeg

Nézem a Nap halálát, az elmúlást,

könnybe lábadó szemmel

Fájó emléked itt él a szívemben

Nélküled már semmivé leszek

Szememet forró könnyek lepik el

Örvénylik sajgó  lelkemben

Az idő elsuhan fénysebességgel.

Emlékké, s beteljesületlen álommá válik minden

Mélyen őrizlek szívemben

Árvává lettem, megcsalva hitemben

Felszakadnak a sebek, magányos lelkemben

oly kegyetlen a kín,

mélyen hasít bennem

Zsiga Lajos - Magamra kiáltom

Zsiga Lajos

Magamra kiáltom

Raboljatok el csillagszemű nyári esték
Térdeplő kökénybokrok ti ringassátok
Rabszolga lelkem fészkelten testét
Belőletek sírnak az elmúló fájó esték
Felkap majd a táncoló viharos szél
Pörgök vele, mint könnyű léptű tündér
Szédül a fejem szédül ez az egész világ
Hiába csendes itt belül a megfagyott nyár

Raboljatok el csillagszemű nyári esték
Folyóparti bokrok vessétek meg ágyam
Hallani akarom a folyót, ha halkan zokog
Látni a hajnalt megcsókolni a folyópartot
Hallani, hogy sóhajt az ébredő pirkadat
Mikor lelkembe felsír ezernyi fájó gondolat
Szédül a fejem szédül ez az egész világ
Hiába csendes itt belül a megfagyott nyár

Raboljatok el csillagszemű nyári esték
Erdők mélyére hadd öleljen ott a csönd
Mint pacsirtát ki elvesztette nyelvét
Hiába csörgedez mellettem a félelem
Magamra kiáltom saját szégyenem
Vakként tűrtem szótlan némán
Szédül a fejem szédül ez az egész világ
Hiába csendes itt belül a megfagyott nyár

Sárhelyi Erika - Fűszeres éj

Sárhelyi Erika

Fűszeres éj

Hűvös csókkal, gyöngéd
Érintéssel ér el hozzám az éj,
Illata mint frissen őrölt,
Finoman pergő, lágy fahéj.
Belémkarol, kikísér a kertbe,
Lábamról lehúzza az ósdi papucsot,
Leültet az öreg fenyő alá,
Talpam alatt megzizzennek a tobozok.
Furcsa, reszkető árnyak nőnek,
Lila brokátba bújik a kert,
Eggyéolvad lassan a mélykék
Odafönt és az opálos idelent.
Súg-búg a mélyülő sötétség,
Az éj neszezve jár köröttem,
Megborzongok, ahogy egy ág
Tompán megreccsen fölöttem.
Fogva tart a pillanat varázsa,
Fűszeres illatával marasztal az éj,
Tűnődésemből rebbenve ébreszt
A pajkos kedvű augusztusi szél.

Madarász Gyula - Nyár vége; - Nyárutó

Madarász Gyula

Nyár vége

https://www.youtube.com/watch?v=woqT72T74Zo

Itt a nyár vége,jönnek az őszi hajnalok,
Vágyom már az őszre, ennyi évet éltem már
Nem kivánok semmit, elviselni tudjam,
Amit a mai nap ád

Végtelen út volt ez a nyár
Egymagam bolyongok, csavargok
Távolodom,vagy távolodsz?
Valaha valaki voltál nekem
Az eltelt nyár üres lett nélküled.

*

Nyárutó

Még érezni a nyár illatát,
még lomboznak a fák.
De este felé más lesz a világ
és összebújnak a fák.
Lombjuk hideg és sötét.
A föld is elfáradt már,
beteg lett és rosszkedvű.

Pócsa Józsefné

Pócsa Józsefné

Kopogtatott az ősz

Kopogtatott az ősz, elköszönt a nyártól
Hogy elvégezze dolgát a négy évszakból
Örülhetünk a gyönyörű napsugárnak
Ember hónapokban, a szép őszi tájnak

A tél is bandukol lassan az alvégen
Szitáló köd hull a pergő falevélre
Ősz anyó megfesti az alföldi tájat
Színesbe öltözteti a zöldellő fákat

Minden fa szórja már sárguló levelét
Langyos szellő hozta az ősz leheletét
Vadlibák énekétől hangos most a táj
Fehértóról nyugovóra tér a sok madár

A harkály most még a kertemben kopácsol
Cinege is az ágon vidáman táncol
A kis vakond az őszre rá sem hederint
Kertemet turkálja, dolgozik, mérgesít

Bandukol a tél, de még az ősz feltartja
Dolgát végezetlenül még nem hagyhatja
Sok dolga van még a réteken, mezőkön
Felszedni a termést mire télapó megjön

Tóth János - A nyár halála

Tóth János

A nyár halála

Gaz lepte földúton táncol a szél,
Megsárgult levéllel keringőt jár,
Ég alján bíbor, mint szivárgó vér
Lassan haldoklik a megvénült nyár.

Az alkony nem méláz, sietve jön
A vadgalambot a leűzi az égről,
De mire ágra ül, már az est köszön,
S az éj is közeleg a keleti szélről.

Csillagfény rajzol árnyakat a földre
S javítja a szél, mint szigorú tanár,
Hajlít a fán, s vézna levelét lelökve,
Tovatűnik, várja a végtelen határ.

A hajnal harmatfüzére beleakadt
A nyárfák bólogató hegyes tetejébe,
S a gyöngyök elgurultak s nem maradt
Egy sem, a hajnal ködbe nyúló tenyerébe.

Elaludt a nap, most kel nagy sietve,
S szégyenlős vörös arccal nézi,
Hogy a nyár halott, s búsan áll fölötte
Az ősz, s fájdalmában egy fa levelét tépi.

Gősi Vali - Velem maradsz

Gősi Vali

Velem maradsz

szívemben
a késő nyárból
csak a pillanat maradt  
ahogy a víz tükrére
rácsodálkozott a nap
 a hang
a csend
– a szinte már nemlét  –
a szótlan együttlétben  
rejtőző emlék

– velem maradsz
a szívemben hordalak

áradsz
a délutánból
akár a nyári nap
de itt az ősz
az esttel
sárguló emlék
a perc szalad
s te ott állsz a hold-ezüstben
a csillagok alatt

– velem maradsz
a szívemben hordalak

talán a tél
a hó alatt bújó apró magok
a kis fürge rovarok
és a kő-nehéz bánat is
visszahúz marasztal
még nem menekít…
marad a fájón is szép
furcsa tél
valami hófehér
szerelem

– velem maradsz
a szívemben hordalak

talán a tavasz
ha meglátogat
újra majd
az érti titkomat
mely szétfeszít
mint mikor rügy fakad
nyomában levél és virág
végül megint széllel elszálló
mag marad

– velem maradsz
a szívemben hordalak

F. Zoltán - Barátság, Szerelem

F. Zoltán

Barátság, Szerelem

 A köztünk lévő barátság,
Bennem már régen szerelem,
Hidd el én magamba zárnám,
De sehogy sem tehetem,

Ha tudnám másképp is próbálnám,
A végsőkig küzdenék ellene,
De bennem örök nyomot hagytál,
Mely szívemből kitéphetetlen,

Csókod nyoma arcomon,
A legédesebb fegyvered,
A csatát ellene feladom,
S te harc nélkül nyered,

Rég legyőztél már engem,
Hiába próbálnám tagadni,
Igaz barátság örök szerelem,
Ezért érdemes harcolni!

.kaktusz - Szeretett táj, - szeretett társ

 .kaktusz

Szeretett táj, - szeretett társ 

https://www.youtube.com/watch?v=iNP6HGNA2TA

Tudod arra gondoltam,

hogy az ember

útján a boldogságnak

sokszor indul el,

de meg kevésszer érkezik,

talán, mert az ismeretlenről

vannak elképzelései jó előre,

amihez ragaszkodik,

és a váratlan különbözőséggel

nem tud mit kezdeni, tehetetlenül,

kezét tördelve álldogál,

úgy érzi, rútul becsapták,

pedig amit elérni szeretett volna,

csak a képzeletében élt,

először még örül,

amikor egy virágzó, illatozó rétre ér,

ahol még boldog is,

mégse azt mondja, jó nekünk itt,

lesz, ami lesz,

építsünk három sátrat,

maradjon minden így,

ilyen tökéletesen,

hanem,

mint ki örökre maradni akar,

lakóparkot épít, kivág sok fát,

megváltoztatja boldogsága színterét,

csalódik, mikor kiderül,

fáradságos munkája révén

a környezet teljesen átalakul,

rá se ismerni az eredetire,

a mókus már nem szaladgál,

a rigó messze kerüli a tájat,

a kilátás se olyan,

mint abban az első pillanatban,

szeretett táj, szeretett társ,

az ember mindkettővel azt teszi,

megváltoztatja,

saját elképzelésére formálja,

talán,

mert valójában nem arra vágyik,

ami a táj, ami a másik ember

szeretetre méltó,

természetes természete,

hanem, amit az út elején,

biztonságra vágyva

önmagának elképzelt.

2010. május 14.

Lelkes Miklós - Elégő nyáridő

Lelkes Miklós

Elégő nyáridő

Forog kék kút színarany kereke, -
mélységből fényvíz ömlik felfele.

Fényvízben ring fehér virágú rét, -
s hány mozdulat még várja idejét!

Felhő méltóság jön, s máris megy el.
Ezüstnyárfás liget zeng, énekel.

Kit búcsúztatsz szép, tükörszemű csend, -
ezt a fényvízben ringó végtelent?

Vagy azt, ki már látja a vérvörös
alkonyszínt két háborús ég között?

Hová bújtál kakukkhang pillanat?
Fényvízben tűz jóslatod itt maradt.

Fényvízből tűz lesz, de az is kihűl, -
a világ önmagába menekül.

Sötét fű, sötét bokrok, holt jelek,
de elrejtettétek életemet!

Vagy jobb is így, vers, kóborló, szabad,
elnézegetni volt csillagokat,

s megérteni a sehol sincs világ
felett szíved kiáltó Csillagát?

Radmila Markovic - Évszakok

Radmila Marković
Évszakok

https://www.youtube.com/watch?v=0MvzuHm6Uzk

A nyár gyors múlással vidám őszt hoz a karjában,
szél kócolja a fűz, a szomorú, könnyáztatta hajszálát,
sodródik a múlás tengerébe, a latyakos sárral béleltbe,
észrevétlen reggelre, fehér lepkék hullanak nesztelen
a földre, kötényembe szedni lett volna kedvem, még
szél se rebben, kinyújtom a jobb kezem, egyenként
rabul ejtem a gyanútlan pelyheket, elalszanak ártatlanul
ők, a lepkeszárnyú szépségek, patyolat tiszta vízről
álmodnak, arcom belebújik keblükbe, minden szenny
eltűnik a semmibe. Hajam, szemöldököm hófehérbe
öltözik, de megszűnik a varázs, kavarognak a lepkék,
velük együtt az egész világ, minden összekuszálódik
az ami szép, azzal, ami fáj, nem mozdul, fagyos
leheletével megdermeszti a szívet, szenved vele
az egész test, lélek bezárja szobája ajtaját, elbújik,
mint a strucc, aki homokba dugja önmagát.
Talán, talán neki is tél múltával eljön a kikelet.
Színek, illatok, tódulnak hajnali harmatcseppel.
Ajtó nyílik, pedig lélek és test tudja, mi a fájdalom.
Fű, fa, virágos rét megszépíti, amit a tél vitt és hozott.

Albert Ferenc - Vihar előtt

Albert Ferenc
Vihar előtt

A megdermedt némaságot
felhabzsoló falánk idő
látványaként, a homokszemek
öblös-hasú lombikba zártan
szaharai vihart idézve,
vészes száguldással leperegnek.

Ágak hegyére ült a csend.
Megbénult levelek alá
búvik el a reszkető madár,
felborzolja pelyhes tollait.
A punnyadó, szomjas föld felett
rovarra vadászó fecskehad száll.

Hallani vélem a fohászt,
amint könyörög a természet.
Reménye odafent ácsorog,
melyet fényes villám hasogat;
mennydörgés szakítja a csendet,
s a szabdalt felhő könnye záporoz.

Della Mária - Elballagott a nyár

Della Mária

Elballagott a nyár

Lombok tarkaságát ablakomból nézem,
az ősz közeledtét csontjaimban érzem.
A nyár édes illata lassacskán elballag,
sajnálom a hervadó kerti virágokat.

Kip-kop, kopácsol fatörzsek doktora,
nyárdús lombok végóráit dobolja.
Ködbe őszül hajnalban a látóhatár,
a Nap is alacsonyabb utakon jár.

Almafám hamvas gyümölcsöt ringat,
méz-édes szölőfűrt szüretre hívogat.
Csöndes őszi eső ma szobámba zárt,
a felhők is siratják a nyár távozását.

*

A nyár halkuló szava

Alig- alig hallani a nyár halkuló szavát,
zizegve hullatnak arany leveleket a fák.
Part kövein koppan, gyöngyözik az őszi eső,
jelen és múlt közt távolságot épít az idő.

Balatoni boldog nyaraimra emlékezem,
egy kedves ismerős dalocska zenél szívemben.
"Balatoni Loreley csodás szőke tünemény,
tűz a nap reád, de te mégy tovább oly könnyedén"

Szalay László - Hozzád

Szalay László

Hozzád

 https://www.youtube.com/watch?v=hu7QOi-TTbo

Sok minden vesz itt körül,
De egyik sem boldogít,
Szívem már sohasem örül,
Semminek ha nem vagy itt,

És hogyha körülnézek,
Legbelül jól tudom,
Ez a hely az ahol élek,
De sosem lesz az otthonom,

Csupán egy kikötő a millió közül,
Hol lehetetlen hogy kikössek,
Mert árral szemben hajózva végül,
Csak te lehetsz, kinél partot érek,

Ha nem vagy itt velem,
Mindenben téged látlak ,
Úgy hiányzol most is nekem,
Érted lobban szívem lángra,

Te vagy az otthonom,
A mindenen túli vágyam,
A menedékem rossz napokon,
Mikor magányos perceim fájnak,

Te vagy az örök reményem,
Égi iránytű a végtelen tengeren,
Az életet adó, megmentő lélegzetem,
S a hajnali napfény, az elmúló sötétségben.

Harcos Katalin - Árnyas fák alatt

Harcos Katalin

Árnyas fák alatt

Az ősz oson az erdőkön át.

Kékes árnyakat rajzolnak a fák

sápadtra haló lombjaik alatt,

megszűrve a lágy napsugarakat.

Szellő táncol, rezzen sok levél.

Hűvös kezével az arcunkhoz ér,

hajunkba búvik, arcunkba harap,

majd az ágak közt tovaszalad.

Baktat az út… ki tudja hova?

Kinek van arra kertje, otthona?

Mit rejt az erdő, ha tovább megyünk?

Megannyi kérdéssel incselkedünk.

Arany János - Ősz felé; - Dal

Arany János

Ősz felé

Oh, mint szeretném újra élni
   Az ifjuság arany korát,
Még egyszer újra átremélni
   Hosszú reményeim sorát, -

Hévvel haladni a tetőnek,
   Borítaná bár köd, homály -
Míg fénybe' most, a lejövőnek
   Ragyogva, de mögötte áll!

*

Dal

a hegedű száraz fája,
Beh szomorú a nótája!
Úgy megsí-rí, úgy kesereg,
Talán a könnye is pereg.

A hegedű bús nótája,
Magyar ember múlat nála:
Úgy megdanol, táncol, vigad,
Hogy a szive majd megszakad.

Bella István - Nyár; - Ahogy nyarakban

Bella István

Nyár

Megfojt e súlyos ragyogás,

amit torkomra ráfon

e nyári ítélethozás

sugarakból, virágból.

Szomjuk nem lehet oltanom.

A nagy forróság földönt.

Az ég, a kéklő oltalom,

itt züllik a mezőkön.

Befele lát már csak szemem,

de így is egyre látom:

tétova lepke, szerelem,

izzik egy zöld faágon.

A nyár, bokáig meztelen,

kövek parazsán lépdel.

Közelről asszonyarca van.

Mint te, olyan egészen.

*

Ahogy nyarakban

 

Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek Te vagyok.
Te vagy arcom, Te vagy kezem.
Magamra, mint feltámadott
mozdulatra emlékezem.

Mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
... Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.

Dsida Jenő - Nap esttel végződik

Dsida Jenő
Nap esttel végződik 

Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.

Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.

Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.

Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját -
minden valami semmivel végződik.

Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.

Devecseri Gábor - Változom

Devecseri Gábor

Változom

I
Magam ura soha,
mindig magam foglya:
vezetem magamat,
de orromnál fogva.
II
Biztosak vagytok magatokban.
Hiszem, hogy ehhez jogotok van.
Hisz kételyem ha égig ér is,
bennetek biztos vagyok én is.
III
Ha ezt az arcot látom
egy kirakatüvegben,
se sírni, sem nevetni -
köszönni volna kedvem.

Szabó Magda - Terítsd arcomra álmodat

Szabó Magda
Terítsd arcomra álmodat

Ó álmodó, micsoda álmokat

szoríthatsz fáradt szemhéjad alatt,

míg a nappalok szörnyű szőttesét

meg nem nyugvó agyad úgy fejti szét,

hogy mégis, újra, szebben összeáll,

rívó élet és mosolygó halál

a képen összebékél, elpihen,

s magára lel a sértett értelem.

A múltra hág az új fényben derengő

puhaszájú és érzékeny jövendő,

s nyomában ott léptet félénk lovon

a rózsástalpú, szelíd hajadon,

a hajnali reménység, szép húga;

az ég meggyűrődik, alázuhan,

a szél csücskeit összehúzza,

meg is köti, botjára szúrja,

elindul vele vándorútra,

s a föld ott marad egymaga,

se teteje, sem ablaka,

s akkor kinyitja viola

szemét a bársony szerelem,

s ott lebeg súlyos mosolya

a föld felett, mint kupola.

Ó, álmodó, nincs hit szivemben,

nincs isten, aki óvna engem,

anyámnál is öregebb lettem,

s a halál egyre közelebb, –

terítsd arcomra álmodat majd,

mint egy szemfödelet!

Reményik Sándor - A szíveteket köszönöm

Reményik Sándor

A szíveteket köszönöm

Szeretteim, emlékeztek ugye:
Egy Szívbe írtátok a nevetek
- Milyen nagyon gazdaggá tettetek -
Úgy adtátok nekem
Isten szívét, és benne magatok.
Én veletek olyan boldog vagyok.
Oly tiszták, drágák vagytok mind a ketten,
A szíveteket hogy is érdemlettem,
S hogy Veletek ilyen boldog vagyok?
A nap leszáll, hanyatlik életem,
A nap leszáll.
Kérlek, maradjatok
Ebben az emmausi éjszakában
Egymással - és velem.