Millei Lajos - Vigaszra vágyva

Millei Lajos

Vigaszra vágyva

Gyere, vigasztalj, drága. Mondd, hogy ne féljek,
mesélj tűzhittel, hogy melegében éljek.
Szavak lágy paplanjával takarj be, kérlek,
lebbents fel fátylat, hol a fuldokló fények
levegőt kapnak, a kapaszkodó lélek
megleli párkányát, s a megtiport élet
egyenes derékkal acélvággyal ébred.

Gyere, hitesd el, hogy nincs meg nem kapott jó,
s ha hullámmal ver is a zord életfolyó,
a felhő ott fenn, egy gyorsan elvonuló
kedélyárnyék csak, fölötte dalt dúdoló
igaz hangú a Nap, s mint egy megújuló
ölelés simogat. Víg, meg nem alkuvó
dala szél szárnyán szálló harmonikaszó.

Gyere, vigasztalj, majd mindent elhiszek én,
s míg láb- lógatva ülök a lét peremén,
óriás lepkehálómmal, mit szőtt a fény,
elkapom életed, s a morzsányi remény
összegyűlik ott. S hogy sose legyen kemény
jövővel bélelt ágyad telehinteném
hitem pihéivel, mert így köszönlek én.