Ódor György
Nyári románc
két kicsi gyermek
a vízben henceg
oly vígan lubickol
a sekély tóban
egy nagy fehér gólya
csőrében békát hord
a virágzó réten
zümmögő méhek
gyűjtik a virágport
a búzaszemek
mind keményebbek
sárgák a kalászok
szürke kis egér
bőrében nem fér
közöttük ugrándoz
várja a szelet
amit kiperget
jó lesz a konyhához
az ég szeme kékje
egy messzi vidékre
tekint e tornácról
egy kislány szívében
dalos kedvére
a fény is viháncol
szoknyája lebben
és a táncrendben
ezernyi bogár zsong
szárnya ha lenne
mennybe repülne
angyali világhoz
egy kedves pacsirta
őt utánozza
a magas légpolcon
minden oly selymes
mint a kis pelyhes
fiókamadártoll
akkor lesz vége
a nyári idillnek
ha jő majd egy nagy
zápor
álmos lesz az ég
lecsukja szemét
s szórja a villámot
a két kicsi gyermek
futásnak ered
hullámzik már a tó
hűs nehéz cseppek
áztatják a csendet
az éji szitából
a nagy zöld levelek
fejet eresztenek
a nedves bánattól
a gólya s a méhek
messze repülnek
becsuknak a virágok
de a domboldalban
ének szól halkan
egy vékonyka
kislányból
táncol a széllel
a hűvös esőben
s nem fél a villámtól
mert a szívében
bármely időben
a boldogság ott
lángol
ha az ég nevetése
visszatér végre
tapsol e románctól
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése