Tóth János /Janus/
Fagyos
sápadt tél
köd-félhomálya
beteg sárga fűn szitál
szél zuhan a deres ágra
mint egy sebzett kis madár
pengeélű horizonton
öngyilkossá lesz a nap
gyönge kék közt bíborfolton
letérdel az alkonyat
feketeszén fellegekben
a holdsugár hantot ás
Göncölön a ponyva lebben
bakján gyászos hallgatás
sóhajomból formáz a fagy
vén szívemre zúzmarát
gyere magány merre hol vagy
te hűséges jó barát
beteg sárga fűn szitál
szél zuhan a deres ágra
mint egy sebzett kis madár
pengeélű horizonton
öngyilkossá lesz a nap
gyönge kék közt bíborfolton
letérdel az alkonyat
feketeszén fellegekben
a holdsugár hantot ás
Göncölön a ponyva lebben
bakján gyászos hallgatás
sóhajomból formáz a fagy
vén szívemre zúzmarát
gyere magány merre hol vagy
te hűséges jó barát
*
Tél vég
Lehelete gyönge már,
kienged a fagymarok,
vízen vékony pillejég,
rajta napfény andalog.
Elhervadó jégvirág
pára lesz az ablakon,
jégcsap sír az ereszen,
bíbor könny az alkonyon.
Földön kúszó zsenge zöld,
ágon a rügy megfeszül,
holnap mire kel a Nap,
a tavasz is megkerül.
És a tél, a vén apó,
domboldalon eltipeg,
talpa alatt cuppanó
a megolvadt víz-üveg.
kienged a fagymarok,
vízen vékony pillejég,
rajta napfény andalog.
Elhervadó jégvirág
pára lesz az ablakon,
jégcsap sír az ereszen,
bíbor könny az alkonyon.
Földön kúszó zsenge zöld,
ágon a rügy megfeszül,
holnap mire kel a Nap,
a tavasz is megkerül.
És a tél, a vén apó,
domboldalon eltipeg,
talpa alatt cuppanó
a megolvadt víz-üveg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése