Káli László - Ha én Isten lennék

Káli László

Ha én Isten lennék

És a hetedik napon hátra dõlt az Isten, és nagyon
elégedetten nézte, amit teremtett az elmúlt héten.
Aztán minden átmenet nélkül felállt ültõhelyéből,
és egy laza mozdulattal, hátat fordított, unott arccal.
Azóta csak hébe-hóba, ránéz, ha épp úgy van dolga.
Inkább a csillagokat figyeli. Nincs gondja, jó is neki.
No, én nem ilyen Isten lennék! Ha bármit teremtenék,
soha nem hagynám magára, bárki szabad prédájára.
Ha megteremteném a földet, folyót, hegyet, völgyet,
és minden állatot, kiadva az ukászt, hogy sokasodjatok,
az embert is megalkotnám. Saját képem rátestálnám,
s néki adnám az Édent. Aztán várnám, asszonyt kérjen.
Oktalan ember lenne, a tudás gyümölcsébõl nem enne!
Akkor álmot bocsátanék rá, és kitépném egy bordáját.
Nõ lenne a férfi bordából, kit elrejtenék jól a párjától.
Aztán mondanám neki, van társad, meg kell keresni!
És ha felkerekedne, hogy a párját valamiképp meglelje,
én nem fordulnék el tõle. Az égbõl néznék a szenvedõre,
amint kétségek között, megmozgat követ, minden rögöt,
hogy rátalálna a bordára, sosem látott szép asszonyára.
Meg se hallanám ha a hiánytól sóhaj törne a torkából
az égre! Elvégre, megkapta. S hogy nem így akarta?
Azt, ki az égben lakik, azt ez már nem igen zavarja!
Ily gonosz Isten lennék, amikor szerelmet teremtenék.