Serfőző Attila
Zápor után
Néha, mintha Isten
szólna,
messzi álmaimból
nyitsz rám,
lágy illatod vérembe
ring,
majd letelepszik
lelkem
ostoba szikláján.
Miként bolygóit a
Nap,
büszke testem köré
fonlak,
mellém a vak jövő
tapad,
és a lélekkel telt
látóhatár.
… az álmom visszavár,
a végtelenség még
tovább zongorál…
Csak a roppant hajnal
ne jönne már!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése