Szokolay Zoltán
Az ember már feladná
A nyár csak nyaram, nyarad, nyara.
Madárlélegzetvételnyi szünet után
azonnal többes számban:
nyarunk, nyaratok, nyaruk.
Az összetartozás illúziója.
Nyelvi szinten, másképp soha többé.
Sehol, semmiért, soha.
Egy fecske. A fecske. Rémülten ragozza.
Cikázik a bezártságban.
Az éjjeliőr jött, hosszú bottal
becsukta a szellőzőablakot.
Ki kinn rekedt, ki benn.
Eleve elrendelés.
A fecske nem felejti a családját.
Még úgy érzi, van hová tartoznia.
Itt az egyik téridő és ott a másik.
Tilos az átjárás, ahol tegnap még szabad volt.
Ablakon koppanó test. Újra meg újra.
A kinti csivit behallatszik.
A benti sehová. Soha.
Az ember már feladná. Új hazát alapítana,
akár egy lőszerraktárban is.
A fecske csak akkor nem vágyik vissza
övéihez, ha majd a teste
mozdulatlan fekszik a hideg betonon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése