.kaktusz
Amíg az ember fiatal
Tudod, arra
gondoltam,
míg az ember fiatal,
addig úgy keresi a
szerelmet,
mint az előtte álló
út egyik részét,
egy olyan útét,
amelyiken megéri
elindulni,
többször indul,
és többször derül ki,
rossz volt a
megkezdett út,
sokkal jobb is van
annál,
ilyen a fiatalság,
a fiatalság maga az
útkeresés,
ahogy múlik az idő,
úgy fogynak az utak,
az elágazás is
kevesebb lesz,
végül is megszokja,
esetleg meg is
szereti az ember a sajátját,
talán nem is cserélné
máséval,
az a legjobb úgy
hiszi,
ha váratlanul nem
történik semmi,
semmi
felkészületlenül nem éri,
már csak jó
állapotban szeretné
megtartani a végső
állomásig azt,
ami megvan,
de az érzés nem
kérdezi,
bejöhet-e,
nem kopog udvariasan,
ő ajtóstól ront a
házba,
először nem is tudja,
mit kezdjen vele az
ember
ilyenkor késő van
már,
bármennyire is kedves
a jövevény,
elfogyott az út,
a lehetséges út,
bármerre indulna,
mindenütt csak
zsákutca,
később nem is
próbálkozik,
feladja,
csak ül tehetetlen,
sehogy se érti,
mi célból jött, mit
is akar tőle,
de ha kicsit figyel
rá, megértheti,
nem rosszat akar,
nem egy újabb utat
kínál,
próbára téve a
lehetetlent,
az út végén új utat
kezdeni,
vele nem egy vihart
okozó szél érkezett,
hanem az utat
megszépítő,
tavaszt idéző
hóvirág,
ablak előtti
madárcsicsergés,
a ködön átszűrődő
napfény,
az egész
csak egy csendes esti
kézfogás,
ami mégis több
mindennél,
az elmúlásban is
reményt adó
újjászületés.
2009. jan. 04.
