P. Pálffy Julianna - Van úgy ...

P. Pálffy Julianna

Van úgy…

… van úgy, hogy néha
nem gondoljuk át – mit
és mennyit veszíthetünk,
hogy nem bírunk többet,
hogy a fájdalomtól megtörhet
– a szívünk;
elborít egy érzés, a vágy és
mi mégis megyünk tovább,
vakon, némán és süketen,
behálózza a lelkünket is,
a csodaváró, könyörtelen
– gyötrelem;
hiába minden – tudjuk –
ajkunkon, az utolsó szó
még dadogva sem tör elő,
mit nem mond ki a férfi,
elvállalja, belehal, de megteszi
– a nő;
keserű a könny, a csókok
méze sem elég édes már,
a múlt fonalát fonjuk,
hogy legyen belőle, reményteli
– fénysugár;
fénye csalóka, csak hiteget,
ha elszakítjuk, emlékként él tovább,
mi szép volt egy szerelem hajnalán
– elmúlik – a szív kiszabadul,
s nem lesz soha többé
– rabmadár.